Utam az élet felett
Egy erdőn keresztül vezetett.
Gomolygó szellemekkel,
Pusztító félelemmel
Napom rám esteledett.

S a tenger éjben,
Valamelyik távoli térben,
Fény hagyta el az eget.
Én gyertyának néztem,
Mely halálomat érzi meg.

De nem pislákoló világ volt a helyén,
Hanem sugárzó tekintet, lángoló ész.
S az erdőhöz érve,
A hallgató erdőségnek
Meggyújtotta az eget.

Az lángolva lobbot vetett,
Bevilágítva a tengereket
Kikergette az isteneket,
Majd hamuvá merevedett.

Reggel felébredve
Egy kőhöz tapadt kezem.
Szívemhez szorítottam,
S meghallgattam, mit üzen:

A költészet világ,
Hová belépni csak az élettel szabad,
S erdőkön át eljutni odáig,
Hol a csermely fakad.

Celldömölk, 1985. április