Nevetve néznek ránk a csillagok,
fényük mosoly arcodon,
tűzforró nyári éjszakán,
kezed kezemben lágyan ring.

Part homokja elterülni hív,
rákarcolódnak árnyaink,
meggypirosra hevült ajkaid
sokszorozzák csókjaim.

Hullám csap át fejünk felett,
elrejti az izzás perceit,
édes szenvedés remegtet meg,
s a vágy eloldja titkait.

Szíveddel szívemen,
most végre beérem,
mily jó,

kezem még megremeg,
hiába féltelek:
innen nincs már visszaút
neked s nekem!

Zalaegerszeg, 1992-2026