Harangot kondítasz bennem,
porosodó padlásom pók szőtte állásán.
Vágyaid tüze büszkeségem ércét olvasztja,
megfolyó akaratom’ kezed érintése formálja,
rögös barázdáit szereteted csiszolja simává,
vágyott hangod hangol magasztos haranggá.
S ha csendben maradsz, hallhatod,
hogy’ kondít ébredő szerelmed a harangon,
hogy’ dagad az apró hang elsöprő folyammá,
örök rezgésben tartó, kitöltő csodává!

Zalaegerszeg, 2005. június 26.