A legszebb szó: szeretni,
hiszen oly’ csupa szép és csuda jó,
de szerelembe esni
talán még beteljesítőbb, odaadóbb.
Miközben édesanya ölel,
élted jobban senki sem félti,
családot, szerető ölet
csak hazáért hagy el Férfi.
Nagy szavak mázsás súllyal:
boldogság, igazság,
könnyűnek bizonyultak,
gyakran megtapossák.
Mi hát a legszebb szó?
Mindenkinek más név,
ahogy gyermeked szól,
kiben bújva tovább élsz?

A legszebb szó szürke,
szinte észrevétlen,
csak hiánya tüntet,
ha elfelejted vagy kevélykedsz.
Ugyanúgy simogat,
mikor járna nélküle is,
árva markokat
kísérel megtölteni.
Ha élsz vele,
másokra is gondolsz,
nem martalócként veszed el,
ajándék a jussod.
A legszebb szó bűvige,
csodákra képes,
az emberség hű hite,
a legszebb szó: … .

Zalaegerszeg, 2019. szeptember 3.

Sötétben a bozótban
zizeg az est, fél józan
neszekből születnek
fürkésző tekintetek.

Ha bátor volnék, bekopognék,
kezemben a holdfény
mutatna utat
a mulatt avarban,

a száraz szőnyeg kivasalva
invitál tövises cserjehallba.
Ki várna ott rám?
Félek, magammal találkoznánk.

Zalaegerszeg, 2019. szeptember 1.

és hús vétetett…
mert kevés volt az igaz szó
a tett megvetett
ágyába gyarló
papok háltak
vérszagú imával
szólítottak Golgotára

elindult oda hová
egyetlen út nem vezetett
s vissza még annyi sem
köntösére tövisek
és korbácskarmok
hasítottak felnyíló sebeket

de ő csak taposta útját
megkövezett kálváriáján
egyedül miközben legbelül
atyai békesség kísérte
az imbolygó lépteket

ha eltörölhetné újra a világ
összes bűnét és fájdalmát
megint hegyét járná
de csak egy test adatott

nekünk kell rátalálnunk
mindennapi kálváriánkban
az útra mit kitaposott

és saját testünkkel és vérünkkel
kiérdemelnünk legfőbb ajándékát

az emberi szeretet fölött álló megváltást

Zalaegerszeg, 2017. április 16.

kockakövek hordoznak
hátukon kontúrod éled
minden koppanással közelebb
a sarkon túl illatod ígérget
pitvarban szaporul a szinusz
lebenyben super lativus
hág omló vágyhegyeket
mióta várlak egyre több
levelet kerget a szürkület
bíbor szele szoknyád
ledér táncának ráncaiba
kapaszkodva kerülget
és sodor egyre közelebb –
váratlan toppanj be (szívembe)
fonódó karjaiddal zabolázz meg
elcsent csókokkal csitíts
óvatlan szavakkal simogass
míg csak árnyékomat
el nem mossa az idő
a kopott ház faláról
ahol várlak
vártalak

Zalaegerszeg, 2016. július 10.

a megzenésített vers

ha voltam, csak meztelen
ha adtam, csak esztelen
ha kértem, csak magamnak
ha léptem, csak ingatag
ha vágytam, csak tilosba
pirultam, piszkosan
ha féltem, csak egyedül
ha sírtam, csak legbelül
ha szerettem, csak lángolón
hamusírba kárhozón
ha szerettek, nem eleget
arról is én tehetek
nincs több ha, mind elkopott
lepergett bús őszi lombokon
szűkre húzott szíjamban
majszolom a maradék tegnapot

Zalaegerszeg, 2013. december 11.

Nem évente egyetlen nap,
szüntelen léted az ünnep,
megkezdetlen hétfők és
koronázatlan csütörtökök tündökölnek,
s velük kelek ragyogásba én is,
méltatlan habzsolója habrolódnak,
virágpompába zsibongó méhzarándok,
rétfelhő elméd elbódultja.
Szíjadon az első lyuk,
mit már sosem használsz,
de cipeled magaddal,
mint múltba vájó bizonyosság’.
Hadd legyek hát inverz terhed,
benőtt kertek és terüket vesztett termek
során át bukdácsoló révkalauz,
mert így bizton hazajutsz:
a rév is magad vagy.

Zalaegerszeg, 2013. augusztus 23.

ne ígérj magadból
szomjam úgysem csillapíthatod
ha adnál, sem lenne elég
nemléted már belém égett
üszkös stigmákban ragyogsz
feneketlen vermek
hová vágyaim hányom
csókokkal már ki nem töltheted
sóhajok konganak bennük
vajon lesz-e fénytorok meghallani
ezer év aszálya után megered-e
sós könnyeink permetében
a rátalálás magva?

Zalaegerszeg, 2013. július 24.

nem lehet háttal ölelni
tárd ki hát öled
fogadj be utoljára
szám-kivetett
szavanként múlik el
minden ütközet
s az út mentén
már csak csonkok küzdenek
halálukért hajnalonta
még földereng
valaha belőlem
csillapítottad éhedet

Zalaegerszeg, 2013. március 20.

ma utánad eredtem
cseppenként koldult ér
szűretlen mosoly
bőrabroszodról
kínáltál tisztáson
s patakká duzzadva
csobogott kacajod
fülembe’ füvekre
szőtt lombágyad
ringatott el ahogy
szelíd folyó dajkálja
megfogant fodrait
egymásba fonva
a karok-lábak árnyain
megpihenő pillanatot
az idő tengerében:
megérkeztem
végre egy vagyok
Veled

Zalaegerszeg, 2013. február 26.

világom voltál
hol mennyei glória
hol tűhegynyi pilács
ahogy épp’ cibált
a szél, emelt közénk
ködfalat, űzött
delfinhátú hullámokat
most már csak kő
vagy kő hátán,
kábán, lázon
váltott bizonyság
rideg kebelre
hívsz kihűlni
kioltottuk egymást
ajtódat sarkából
rozsda fordítja ki

mi az?

2013. február 20.