ha tiszta lehetnék
megérintenélek –
most csak ablaküvegen át
simítom kontúrod
ahogy a szürkület rajzolja ki
a tárgyakat a szobában
ha már megfáradt a Nap
olvasnék a gondolataidban
de vénülő szemem
rendre elvéti soraid
vagy a könnyhályog csal meg?
ha magamra vehetném
bánatod súlyos gúnyáját
visszaadnám
mi egykoron tiéd volt
mi egykoron te voltál…
mosolyod most Kháronnak fizet
de ladikod orra nem révnek áll
egykönnyen nem menekülsz
bevégezetlen dolgaid elől
tanulnod kell még e földet
s szétosztani magadat
dunyhából éledő, pihetollas tündérként
kormos arcú, vadóc indiánlányként
a mindennapok sürgő fiatalasszonyaként
dombját ölelő, vajúdó anyaként
meleg tekintetű anyókaként –
hogy úgy távozz
ahogy jöttél:
boldogan
megbékélve.
Zalaegerszeg, 2010. augusztus 22.