Ketten ültünk a padon,
a Nap emelte ránk oltárát.
Könnyű, nyári szellő paskolta arcunkat,
s a langy meleg ajkunkra forrasztotta a szót.
· · ·
Létezel.
Most már tudom, hogy vagy.
Azóta én is létezem.
Tudom, hogy veled születtem meg.
· · ·
Kerek erdő sűrű, sötét,
kerüli is minden legény.
Én járok egyedül oda,
ott van violám otthona.
· · ·
Örök vagy.
Örök tűz perzsel szemedben.
Örök a szeretet melege, mivel megszelídítesz,
és örök a kín, mellyel a távolból kísértesz.
· · ·
Hajt a vágy, hogy veled legyek,
tested fonja át testemet,
gyönyör gyúljon két szemedben,
kínok között égjen lelkem.
· · ·
Csókod ott ég még ajkamon,
kipirult arcom hozzád simul.
A Hold templomába siet
és a sötétben eltűnünk.
Sopron-Hidegvízvölgy, 1991. augusztus