Mint fonálról lefutó gyöngyszemek,
ömlenek elébem szavaid,
szertegurulnak markom résein át.
Minden széthull és múlandó,
hasztalan fűzöm vissza
az egyiket a másik után.
Babilonunk tornya romlásba dőlt,
kétkedésünk folyói vájták alá,
lassan a feledés lesz közös nyelvünk
a megidézett boldogság után.
Mené, tekél, ufarszin,
hát bevégeztetett…
Zalaegerszeg, 2005. augusztus 18.