Embertelen e szerep,
mégis ránk osztották,
kufár siserahad
őrjöng körben,
éhbér statiszták
lapulnak, mint görbe
pondrók tuskó alatt,
megdermedve,
ha szorít a fagy.
Embertelen e szerep,
hát állatok játsszák,
hogy mégis emberek,
fegyverük sosincs igazság,
késsel csak szalonnát
metélnek, herének
szól a hősi ének,
hiába az eposz,
ha a sarkon álló … kifoszt.
Embertelen e szerep,
zaciba csapott jövőnkért
cézár szövegkönyv helyett
hadd uralja szabad akarat
a parcella teret,
s ki étlen hallja,
ostyája legyen, töretlen:
új szavakból új világot
építsen!

Zalaegerszeg, 2009. február 19.

Csillagok tótükrét karcolom,
hátam az ősi díványon feszeng,
fűszál és rög időz szívemen,
jelenem már messze kóborol.
Vajon, ki visszanéz rám
a tejútvégről, némán,
bennem olvas, vagy árnyakon
kószál a hűvös Nap-szélben?
Karjaim karóként az égre
merednek, s alkony-kataton
ölelem a merész léget,
keblemen a mindenséggel
megrögzött hangokat morzsolok
imaként érted és érted,
hogy ösztönösen értsed:
földem ege szirom ajkadon
tüstént szóval ébred,
fényévnyi létezésed
számolatlan ígéret.

Zalaegerszeg, 2009. február 16.