Sosem tettem fel a kérdést magamnak:
miért is szeretlek, elrendelve?
Fűszál fonákán a harmat
sem vívódik azon, merre
induljon, csak élvezi a létet, –
míg ereje van kapaszkodni, –
a terhes idő húzza mélybe,
vagy légbe szólít oszolni
az enyészet. Így sosem
válaszoltam meg. Nem mintha
nem tudnám a választ: homokszem
sem emlékszik a kőre, mégis a
zsigerekben búvó tudatlanság köti össze
a miérttel. Hegytetőre
már nem érhet, tengerfenéken
lobbantja fel csipkebokrát
a bizonyosság: isten ébren
őrzi a mindennapok poklát,
s elejt, ha már nem félted.

Zalaegerszeg, 2021. március 29.

Tavasz az első gondolat,
fagyban kibújó mag,
rácsok mögött pirkadat,
béklyóból ezer kaland.

Tavasz vagy, szakadatlan,
rügyzápor, égkatlan,
bársony füvek deleje,
csupa lekvár derelye.

Se ősz, se nyár, se tél
nem érhet már, megjöttél!

Zalaegerszeg, 2021. március 26.

A nagy Ő kerek, mindenütt, akár a nagyvilág,
finoman domborított ívek határolják,
már megpillantani is csupa gyönyörűség,
utánozhatatlan mestermű, nem férc.

Ritkán hasonul, páratlan az aurája,
sok kis ő irigyen csodálja,
mással másként hangzik, vágyik a magasba,
ahogy a száj csücsörítve bevallja.

Fején finom vesszőkből helyes kalap,
harmadik személyként is középpontban marad,
ingatlan nélkül is megingathatatlan,
csak rokonát szólintgatják zavarban.

Jól döntöttem, Ő lesz az enyém,
varázslatos, égi költemény,
bár kicsit elbizonytalanodtam,
mikor Times Roman neglizséjét megvillantotta.

Zalaegerszeg, 2021. március 18.

Nem két láb mélyen
vagy mezítelenségben, –
avarpaplan alatt,
titokba tárulón fakad
Ő,
hajolj le hozzá, őt
óvni, ölelni, szavad
adni és elfogadni: nő
bennünk minden nap.

Zalaegerszeg, 2021. március 8.