Csikóévek vakulnak
alagút-csorba sorba,
mindig háttal a múltnak,
merre kérges ostor hajt.

Horpadt tüdőben szűköl
a holnap, kín-alomja
csöndtükrén gubbaszt szürkén,
míg újra robotolhat.

Gyászfüggönyként telepszik
szénpára lopott álmára,
vájat-dimenzió keríti
börtön-rög hatalmába.

Csilleszoprán sikongat,
eldúdolgat áldott nap,-
utolsót dorong-jaj kongat.

Gödrét verítékkel ásta,
nem darálják kolbászba.

Sírboltja örök hantok magánya.

Parádsasvár, 2008. július 31.

Karcom legyél édes borban,
józan jel illó mámorban,
kúszó árnyék, min fény terem,
kitárulni vágyó verem.
Ringó vizet űzz tajtékba,
hányj rozsdás szeplőt acélra,
hangod zengő kórus helyett
szirénszárnyú sikoly legyen.
Legyél, mi elválaszt rosszat
jótól, sújtó leggonoszabb
büntetésem, mit kiróhat
rám az egyre fogyó holnap:
legyél az utolsó bennem
foganó, botrányos szózat!

Zalaegerszeg, 2008. július 26.

Ha nem vezetnél sehová,
csak kézen fognál,
mint patakot hűs égerliget,
rejtekem senki nem fejtené meg, –
ha magamhoz
rajtad keresztül futna az út,
térdig tövises, de sosem hazug, –
nem vágynék a világot jelentő deszkákra,
minden percben néked játszanék,
újra és újra meghajolva:
bürüdön osonnék
a hétköznapok boldogságába.

Parádsasvár, 2008. július 31.

Kalásztenger ringatta csónakok
pettyeznek szőke dombhajlatot,
vitorlájuk szélbe táncol,
hívogatnak rőt pipacsok.

Ezer-táncuk lejtik egyre,
forróságba, harmatéjbe,
simogatnak bársony pírral,
ráígérnek mákonykínra.

Izzanak alkony tüzében,
tekintetük magva ében,
s ha lehull szirmuk szemérme,
torzón tarlóra vetélnek.

Zalaegerszeg, 2008. július 16.

Záporod leszek,
nyári köntös, mi betakar,
bársony éjfuvallat,
többé már nem érhet vihar.
Pipacsod kezembe rejtem,
szirmait lecsókolom,
izzása éberen tart,
virágom nem adhatom!

Zalaegerszeg, 2008. július 15.

Te és én:
mától csak
mi vagyunk,
közös minden
örökké-napunk.
Kéretlenül,
adva kapunk,
mosolyunk zárja
ránk titkos kapunk,
egymásba fonódva
végtelen dacolhatunk.

Zalaegerszeg, 2008. július 15.

megzenésítve (megzenésítette és előadja: Beruska)

Vasat köp a kaskemence,
testbe feszül forró lelke,
bizonyságért szabadságát
verítékkel elorozzák,
talpig vértbe kérgesítik,
nem kopik el majd a sírig.

Nem kopik el majd a sírig,
elkopik hát világvégig,
így hajt fejet makacs anyag
kihunyt szellem napja alatt,
rideg agyag üszkös ágya,
ne vess koncot e világnak!

Zalaegerszeg, 2008. június 14.

Tűz köré gyűlnek bomlott koldusok,
cserzett arcukon lángja lecsorog,
rongyaikban melegét ölelik,
bögréjük álomba részegít.

Fa tánca hamuba merevül,
tivornya csöndjére nehezül,
kábultan ernyed tékozló száj,
ma sem szól istenhez fél imát.

Fogy a fa, húny’ a tűz mindenütt,
hazátlan csavargás szerteűz,
így zárul kriptába a világ,
sírjára nem hullik szóvirág.

Zalaegerszeg, 2008. július 11.

tajtékóceán érbe vékonyul
homokcseppek tengere
sziklaszirtté tornyosul
hibából foganó gondolat ébred
elsőként szól az utolsó ítélet:
egymásból építsük újra
mit elrontottunk végleg!

Zalaegerszeg, 2008. július 9.