Ha nem vezetnél sehová,
csak kézen fognál,
mint patakot hűs égerliget,
rejtekem senki nem fejtené meg, –
ha magamhoz
rajtad keresztül futna az út,
térdig tövises, de sosem hazug, –
nem vágynék a világot jelentő deszkákra,
minden percben néked játszanék,
újra és újra meghajolva:
bürüdön osonnék
a hétköznapok boldogságába.

Parádsasvár, 2008. július 31.