A havas szél elől
szeretetkályhácskák meleg ölébe bújsz,
s tested mellett szíved is felenged.
Koromsötét éjszakán gyertyát ha gyújtsz’,
az érzelem is felsercen benned.
Boldog vagy, örömöd századokat fog át,
s büszkén énekled az emberiség himnuszát:

Emberek vagyunk, por az anyánk,
sorsunk keserű, melyet féreg rág.
Gondunk az élet, a menekvés hasztalan,
reményünk fiaink, csak éltük marasztal.
Elvesztettük magunkat, kies a szerelem,
gyötrelmünk több, mit vétkünk érdemel.
Tövises utakon jár a szeretet,
csak a hit kenyere éltet, ez ad meleget.
S ha majd e kenyérben megérik a kovász,
a béke nyugalma tölti be a határt.

Zalaegerszeg, 1993.