Kék kolibri szállt az erdőn,
vad-sötét dzsungel ölén,
virágról új virágra,
melyet csőre elért.

A sok tarka szirom között,
egy nap, hogy lehet, –
egyszerű, fehér virágot
pillantott meg.

Megtorpant a mézlegény,
mint ki álmot látott,
s szállt volna tovább,
de a szíve oda vágyott.

Most is ott repkedne,
hiába a virág oly’ fehér, –
de a természet zord erkölcse
sokszor másként ítél.

Celldömölk, 1987-1988.