Márványra ölellek,
kihűlt a lüktető mellkas,
hajnalig nem mozdulok,
ma végre nyugodtan alhass.
Megunt párnád leszek,
meggyötört takaró,
akárhogy nyűheted,
álmot nem raboló.
Titkodat súgd belém,
nem éled visszhang,
mint kútba gyorsuló
idő, útja csak egy van.
Én is csobbantam már,
azóta elült neszem,
a marmuló némaság
csendjében rejtezem.
Dermeszt a víz,
körbefog opál magány,
számra vetett csókod
pecsétviaszba zár.

Zalaegerszeg, 2008. szeptember 23.

Azt hittem, már elmúltál,
mint vakondtúrás
nyári zápor után.
De fűbe temetetten is létezel,
az alig-út alagút hozzád vezet.
Mint szúnyogcsípés,
ha egy hete már nem viszket,
de bőr alatti emléke
felszínre sajdít pírfoltot.
Rájöttem,
nem tárgyak őriznek,
én hordozlak magamban,
soha meg nem született
gyermekemként.
Vajúdok veled minden nap,
hogy egyszer majd keblemre
öleljelek.
Minden perc újra szerelem,
benne új terhesség,
új várakozás:
hamarosan elérkezel!

Zalaegerszeg, 2008. szeptember 22.

Templomát nem ácsolták,
büszke bükkök taraján
köd szitál át, gyöngypermeteső,
fénykútban magoncot nevelő.
Kerítése fagyfalkának, hőségnek,
avarleplű mohában
rejteget nedvességet,
zúzmarásan, vedlett-ruhátlan
is strázsál csend-őrségben.
Lombtestével, magvával
gazdag asztalágyat terít,
izgő bogárhad
szomjúzza gutta-könnyeit.
Ágboglyákon fészket ringat,
gyökerével sziklát irdal,
hegyeket rejt szűz köntösbe,
rétet hódít settenkedve.
Zendül, ha vihar hajtja,
cinkosan nem hallgathat,
mégsem süvegel meg
szellővérű forradalmat.
Hóhéra fényes nappal
vonja morajló kínpadra,
de végleg sosem halhat,
hamujából éled sarja.

Zalaegerszeg, 2008. szeptember 21.

Vártalak éjszaka,
eljött a reggel,
ágyszagú vasárnap’
sem követelt tested.
Mi váram volt,
beomolt,
most váratlan’
lakozom,
küldtem rőt levelet,
eggyel több
követet
meneszt az ősz.
Ha hozzám jössz,
pezsgőt hozz,
buborékharanggal
temet már a köd.

Zalaegerszeg, 2008. szeptember 15.

lázdinamók surrogása
bús fényt izzad húshomályba
szertefut csupasz csóvája
odvas alagút-vénákban
menekül egzitusz-ágyba
vágyszirmai elvetélnek
hamuszürke lepel-kérget
vedlik, csontok zörgése
ülepszik rögök birodalmára
gyilkosát hirdeti fejfája

Zalaegerszeg, 2008. szeptember 14.

Szikrát hánynak a kova-napok,
megkopnak, tüzelőm elfogyott,
  hitelbe melegszem.

Suta mozdulatot mar a fény,
éjszakának bókol hanyatt és
  ledéren tetszeleg.

Felhőtlen szerelem, mennyire
vágytam, s most szomjazom,
  izzad a tenyerem.

Arcomra hűs felhőt varázsolj
ujjaid finom játékával,
  nélküled elveszek!

Zalaegerszeg, 2009. szeptember 12.

Ne rázz,
arcomra
rózsát
hiába
olthat
kályhád
lobja,
ontsa bár
vágyam
száz szám
ágynak
pokla,
utolján’
szikkadt
ajkak
zárnak
zsandár
fagyba,
kufár
tusám
fátum
sírba
roskad.

Zalaegerszeg, 2008. szeptember 1.