Zivatar (feldolgozva)
Válasz
2020. június hónap bejegyzései
Napi tincs
Sosem lehet oly’ sötét,
hogy életed foszló egén
ne lásd a reményt.
Vak nyár
Felhők az erdő felett,
felhők a falu felett,
felhők mindenütt,
nyomukban a helyed.
Kavarog a lég alattuk,
tavon űzött hattyúk,
rikító begyük
sötét vízen fiastyúk.
Csak szeletnyi fényt,
fikarcnyi tiszta eget –
fűszál húr gerincén
lágybogár így kéreget.
Már befelé süvít a szél,
bont testet, lelket,
csak lesütött szem remél,
majd lassan kiszenved.
Állíts szobrot magadból
a ritka tavasznak,
amit a nyár nem rabol
le, az ősz aratja,
s vet télnek kegyesen
maradék csontot belőled,
jósol száraz zörgéssel
hóra zöld temetőket:
Ami egyszer megszületett,
az mind botlik és elmúlik,
csak a hiány éled folytonosan,
fal mentén ordas árnyék kúszik,
láthatatlanul osonj tova.
Zalaegerszeg, 2020. június 23.
kútjaid
szemeid hűs kutak
mélybe vonzó alagutak
ha kérlelném őket
ne szánj meg velük
csak csendben itass
mikor mögéd gondolok
elpirulnak a falevelek
s leveted
napjaid szűk hámát
ölelésem szorítson
szemeid tenyerembe rejtsed
megitatlak én is belőle
tőled részegül a pillanat
fejvesztve
mi ajkaidról
szirmaidra cseppen
mákony méreg
hol belecsitulok hol feltámaszt
rá álmod
puha párnává kerekedjen
fejed alatt
arcod édes lenyomata
legszebb fekhely
szívem felett
hazatart
szemeid hűs kutak
borzolnak e jáspis utak
minél többet kortyolok belőlük
annál inkább szomjazlak
s bőrünk alatt izzik a nap
Zalaegerszeg, 2020. június 18.
Napi tincs
A tulajdonodból valójában mindössze annyit birtokolsz, amit jó dolgokra tudsz fordítani. A többi téged birtokol, és veled együtt enyészik el.
kézrátét
simul az ég kezed alatt
varázsolsz rá tejutakat
egyiken ellakom én
másikba vackol a sötét
a harmadik lakatlan
negyedik forró katlan
az ötödik tiéd lehet
hatodikban megismerlek
hetedikre kivirágzunk
nyolcadik termő águnk
kilencedik csupa élet
tizedikben érjen véget
utolsóként hová porladok
megálmodják majd az angyalok
(mégis e szűkös naprendszer
törékeny bolygóján kell
univerzummá fonódnunk)
Zalaegerszeg, 2020. június 13.
Napi tincs
A szerzetes minden reggel végigszólongatta a narancsliget fáit, s azok vidáman visszaintegettek neki a friss déli szélben. Lassan a szerzetes megöregedett s ágynak esett. De cellájának ablakából ugyanúgy látta integetni az ágakat. Aztán az ágak egyszer csak megálltak a levegőben. Meghaltam – gondolta a szerzetes. Meghalt – gondolták a narancsfák, és megállt az idő is, már nem volt fontos senkinek sem.
(Az idő nem önmagában fontos, attól válik értékessé, amire-akire szánod.)
Szívapport
Felfeslik férc szívem,
szertekínálom ingyen,
szánja meg végre valaki,
merje őszintén kikacagni.
Otthona bordák szűk zugában
szenteletlen vacok, húsbúrája
fojtogatta, egyre fogyott
levegője s ronggyá zakatolt.
Ki ad érte többet annál,
mit meggyötörten alászolgál?
Maradék taktusa hűséggel
Óperenciáig kísérne.
S ha nem kell senkinek,
daccal magamban őrizem,
mint rideg urna fájón
a szálló, boldog port.
Zalaegerszeg, 2020. június 8.
ne bántsd tüzemet (megzenésítve)
Beruska segítségével duruzsol már a ne bántsd tüzemet c. versem is, köszönöm Neki!