(próbálkozások 17 évesen)

Paradicsom

Ádám:
Látni mily’ csodás!
Hallani talán még szebb!
S ez a másik érzés, –
Elsöpör engem s minden előzőt!

Éva:
Mégis büszkén állod,
A földre születtél, nem máshova.

Ádám:
Érzem én is!
Mintha anyám lenne,
Ki vándorút után befogad!

Éva:
Csakhogy itt minden szülőd,
A kövek, a fák, a madarak!

Ádám:
Talán épp’ ezért ily’ ismerős!

Éva el.

Úr:
Nem!
Én teremtettem,
Én adtam neked!
Én teremtettelek,
Én plántáltam beléd!

Ádám:
De mégis oly’ emberi…

Úr:
Már megint tévedsz!
Csak az emberi hasonlít az égire!

Ádám:
Te tudhatod jobban, Uram,
Én csak beleszülettem.

Úr:
Ezért becsüld meg!

Szeress!
Mert ha elhagysz,
Magadat hagyod el!
Szeress!
Mert ha nem szeretsz,
Emberré nem lehetsz!
Csak így győzhetsz magadon, Sátán!

Ádám:
Hogy én a Sátán?
Azt sem tudom, mi fán terem!

Úr:
Látom,
Nyelved már hosszabb eszednél!
Lám, meglásd,
Életedben lesz olyan pillanat,
Mikor önnön magad tépnéd
Darabokra a tekergőző jószágodat!

S most jól ügyelj!
Vedd füledbe csengő szavaimat,
Hogy unokáidnak is visszhangozzanak:

Sötét viharból viruló világot,
Mély nyomorból magas hazát,
S tudatlan álomból világos valóságot
Szültem én!

Virágba lelket illatot,
Kismadárba énekét,
S beléd, ember, hű dalom
Leheltem én!

(Egyelőre) ismeretlen szín

Ádám:
Száraz lábbal keltem át az életen,
S végre partot értem!

Éva:
Pedig lábad porába sok könny esett.

Ádám:
Megcsaltak volna érzékim?

Éva:
Nem, a fénylő Nap csalt meg tégedet!

Középkori szín

Lovag jő.

Lovag:
Szeret!
Magával ragadott,
S hullámaim elnyelték!
Titkon meglesett,
S meglestem őt!
Mi ez ha nem…

Hölgy belép.

Hölgy:
Kérem, ki ne mondja!
Félek attól, amit tudok és szolgálok,
Félek attól, amiért élek,
Csak az biztos, hogy remegek!

(Egyelőre) ismeretlen szín

Ádám:
Mutass nekem egy vakot,
S én megtanítom látni!
Mutass nekem egy némát,
S én megtanítom szólani!
Mutass nekem egy zsarnokot:
Hiába, érezni érezni kell!

Celldömölk, 1986.