Leesett a hó.
Szívünk fehér márványa melegséget áraszt,
Megborzongva kismadár oldja jégkalickáját,
S a szeretet fényesre csiszolja
A pislákoló gyertyák sápadt fényét.
Egyetlen elhibázott lépés e téli csendben
Összerántja a föld kisimult ráncait.

Felsikoltok én is, mert bennem is lüktet az áhítat,
Merev harmónia kapcsol össze engem magammal.
Magam a város, a mező, s én kiáltok –
Uralom az élet minden porcikáját,
S elveszek egy ökörszemben,
Hisz védtelenül magam vagyok.

Míg tart e langy izzás, bátran szólhatok,
Megmerítve üres lelkem kútjait,
Majd a búcsú választó percében nézem,
Ahogy a hó szétfolyik.

Celldömölk, 1989. december 25.