Mint régi, megkopott kulcs,
siklanak benned szavaim,
nem csikordulnak, hangtalanul
fordulnak elméd csapjain
át, helyükre, jóra.
Mit nyitnak,
már megnyitott termeid,
sokszor bejárt, kedves utakkal,
és minden nap újra hív
biztos tudatban:
eltévedni nem bűn, hívatlan’
is betoppanhatok, marasztalsz pihe csókra.

Mint régi, megkopott kulcs,
melegszik tenyeremben tenyered,
a félénkség már rég lehullt,
már nem pirulsz el,
abroncsaim sorra lepattannak.
Előtted
lélekcsupaszon vétem szavaim,
megfolyik az akarat,
és pajkosan szemembe nézve
élvezed:
a vérre menő pirospacsit
megint te nyered.

Mint régi, megkopott kulcs,
zár nélkül haszontalan kacat
annak, kiben nem mozdul
már varr emlék, titkos út,
fénybe kitárt garat.
Záratlanul feltört,
összedúlt, kifosztott lak,
hol az űzött lélek szűköl,
körberekesztik falak.
Nélküled semmirekellő,
lélektelen anyag,
mintha nem léteztem volna:

utánad belőlem semmi marad.

Zalaegerszeg, 2019. január 24.

a megzenésített vers

Mikor leülsz,
a kerekség kuporodik mellém,
összeér kezünk
a képzelet vájta határok
fölött, villámok
simulnak érintésbe,
és kivillanó fogaid
szegik be az estét.

Felettünk ég a bolt,
terhüket cipelik még az elmék,
de lomha testük már kiold,
elterpeszkedik rajtuk a restség.
Veszünk a sóhajok mellé
ezernyi csillagot,
íriszen galaxisok vetülnek cseppé,
nappal meglopott koldusok

várnak, egészülnek sóváran eggyé.
Ne mozdulj,
én sem mozdulok,
a csönd örökít meg legszebben,
mellkasod,
mint vibráló naplemente,
szuszog
rajtam elnyújtózva, megszeretve.

Zalaegerszeg, 2019. január 19.

egy szó ide
vagy oda
nem
inkább egy másik
mégsem
helyette az
pontosabb
mi lenne
ha
fordítva
talán jobb volna
de akkor meg ott
valami megakad
és ez sem lesz
az igazi
de úgy még rosszabb

a megfirkált papír
galacsinként végzi
versmagzat-temetőben
szemétkosár-ravatal

Zalaegerszeg, 2019. január 10.

ismeretlen
ott ültél szemben velem
a vonaton
monoton zötykölődésben
(talán pentaton?)
markoltad a telefont
és pötyögted sorra az esemeseket
(lehet, hogy csupa messenger üzenet)
igyekeztem nem figyelni
hiszen sorsod
csak véletlenül keresztezett
és mégis
titokban hol arcod
hol sállal takart mellkasod
fürkésztem
szemem előtt elevenedett meg
a csoda:
mosolyod gondolataidba mélyült
egyre cinkosabban ült
ki szád sarkára, a gödrökbe
melleid vonala
mind mélyebbre és mélyebbre
süppedt benned
és kinyíltál
mint lótuszvirág
kelyhe
feltárult egy másik világ
először csak finoman
majd karon ragadva invitált
hívott, űzött selymes vizekre
dobált elém kavicsokat
útjelző gyanánt
s merültem velük
el lényedben
egy pillanatig észrevétlenül
beléd szerelmesedtem
hogy aztán gyorsan
könyvem mögé rejtsem
szégyelljem magamat
és újra átéljem
ahogy a sínbölcső befogad
messze ringat

Zalaegerszeg, 2019. január 6.

a megzenésített vers

Megfáradt pillák takarnak,
alattuk még borzol a vágy,
pajkosan iramló fuvallat
szárnyain előlibbensz tán’.
Legyél gyötrő kísértet,
szüntelen’ figyelő veszély,
beléd szédüljek végleg,
olvadjon eggyé nappal és éj.
S maradjon nékünk
menedékünk a végtelen álom,
mit egymástól elveszünk,
ránk szakadhat bárhol.
Ölelj csókra ajkaiddal,
szemem zsákban táncol,
alá hullt már minden angyal,
Te vagy utolsó láncom.

Zalaegerszeg, 2019. január 6.