ismeretlen
ott ültél szemben velem
a vonaton
monoton zötykölődésben
(talán pentaton?)
markoltad a telefont
és pötyögted sorra az esemeseket
(lehet, hogy csupa messenger üzenet)
igyekeztem nem figyelni
hiszen sorsod
csak véletlenül keresztezett
és mégis
titokban hol arcod
hol sállal takart mellkasod
fürkésztem
szemem előtt elevenedett meg
a csoda:
mosolyod gondolataidba mélyült
egyre cinkosabban ült
ki szád sarkára, a gödrökbe
melleid vonala
mind mélyebbre és mélyebbre
süppedt benned
és kinyíltál
mint lótuszvirág
kelyhe
feltárult egy másik világ
először csak finoman
majd karon ragadva invitált
hívott, űzött selymes vizekre
dobált elém kavicsokat
útjelző gyanánt
s merültem velük
el lényedben
egy pillanatig észrevétlenül
beléd szerelmesedtem
hogy aztán gyorsan
könyvem mögé rejtsem
szégyelljem magamat
és újra átéljem
ahogy a sínbölcső befogad
messze ringat

Zalaegerszeg, 2019. január 6.