Jáspis szemeid égre kacagnak
iker csillagaként fogyó holdnak
egész éjszaka benned fürödnek
egész éjszaka rólad merengek
Miért e földre szült meg anyám
miért csak álmom rajzol sután
égbolt ívén táncot járnék
nappal csöndben véled hálnék
S mikor léted teljesülne
forrón ölelnél kebledre
egy lenne köztünk az anyag
új hajnalra új virradat
Zalaegerszeg, 2008. május 29.
Még nem bomlik elmém a múlt szálaira,
a pányva jelen valósága kötöz,
még hajszol az éjszaka lüktető karjaiba,
nappalom táját nem üli meg közöny.
Még felderül arcom rádiót hallgatva,
ha csatornán szárnyal Hacsaturján,
még bízom a meggyalázott szavakban,
turzások ékítik a folyampusztát.
De látod, testemen már stigmák rajzanak,
hol suta mozdulat, hol Nap harap
belém, dagadó hámba szorít a túlzó jólét,
hiába kutatom az Egyetlen igaz jelét,
hitem minden fogódzót elvét.
Ismertté üresül a lármás világ,
legbelül csendbe konokul a hiány,
magtalan létezésem megtagadom,
kontúrom árnyát, mint finom hártyát,
baldachinként ágyad fölé fonom.
Éji vitorlaként feszülök a tavaszi szélben,
hátamon álmaid messze elérnek,
s ha ezer átok után elér a hullámvégzet,
egymásra simulunk a fagyos tengerfenéken.
Zalaegerszeg, 2008. május 24.
a szád
nem feledhetem
ahogy átkarolta
ajkaim nedvesen
ahogy lehelt rám meleget
csókokkal ölelgetett
ahogy ivott belőlem
és én kortyokban
loptam vissza
a cseppeket
egyre szomjasabban
kívánva minden
lélegzetet
ami belőle áradt
fuldokolón-zihálva
duzzadó tüdővel
tapadtam reája
majd fülembe súgta:
örökké szeretlek
ennél szebb szavakat
ember nem lelhet
párájában elvesztem
aztán már csak
kontúrját tapintottam
csukódó szememmel
dalt dúdolt
álmomban felettem
Zalaegerszeg, 2008. május 1.