Titkaim feloldozom,
s reményként neked adom,
tiéd már hitvány életem,
sorsomat el nem köthetem.

A távolság elszakít,
rám veti súlyos láncait,
elnémít, beteggé tesz,
de elvenni, nem vehet.

Várok rád híven,
míg csak dal fakad,
csókod helyett
az álom vigasztal.

De egyszer véget ér
az álomvilág,
s reggel majd az ágyban
csókod ébreszt már.

Elmúlik megint egy nap,
ma ismét nem láthattalak,
kibírnom oly’ nehéz,
egész nap bennem élsz.

Várok rád híven,
míg csak dal fakad,
csókod helyett
az álom vigasztal.

De egyszer véget ér
az álomvilág,
s reggel majd az ágyban
csókod ébreszt már.

Ó’, nélküled jeltelen a nap,
érzések helyett sivatag marad.

Celldömölk, 1993