A tél az őszök ősze

Pelyhedzik az ég álla,
havat szitál dermedt tájra,
befödi, mit elföldeltek,
s mit púpos hant sem fedhet,
kisimítja gyűretlen lepedőnek.
Az ágakra, mint vattapamacs,
zimankónak fecskeraja
ül ki, s gyarapszik sivitolva
a széllel metszett domboldalban.
Aztán hintáztató súlya alatt
egyszer csak rebbenve szakad
el a vesztett lombú ágtól,
levélnyomot olvasva aláhull,
s lesz puha nagykabátja
a lágy avarnak,
míg a napsugár tavasszal
finoman ki nem gombolja.

Zalaegerszeg, 2007. november 18.