Derék fenyők süvegelték
a szélkorbácsok rohamát,
az üszök sebek kapuit
kőfolyam törte át.

Árnyékba bújt a kivert hó,
gyáván a fák közé futott,
éjszakánként súrolta az eget,
áldott fellegekért fohászkodott.

Virrasztása meghallgattatott,
hegytetőre nehezültek avas gomolyagok,
terhüket piheként szórták széjjel,
így könnyebbültek a semmi létbe.

Most itt lépdelek a semmiben,
pehelyfátyla szelíden körülölel,
fehér márványába nyomot taposok
és magam is semmivé fakulok.

Zalaegerszeg, 2008. február 5.