egy pohár bor a veranda asztalán
olajos tükrén kíváncsi csillagok
elindultak sok ezer éve már
megérkeznek, ha kopogásuk meghallod
titkot fejt a fagyalsövény zúgó lombja
felette szemeid rózsás bogara zizzen távolba
melleid blúz színén rügybe bimbulnak
megkésett szirmok sziporkáznak és kihunynak –
talán a bor teszi vagy a távolság
fürkészed űrben a szüntelen hiányt
amire rátaláltál, az birtokolt részed
egésze hibádzik, fosztogatja az enyészet
beköszöntött az ősz éjszaka
innen már vakon találsz haza

Zalaegerszeg, 2020. szeptember 9.