Ilus néni a falu utolsó, aszfalt helyett sárral és tócsákkal borított utcájában lakott. Az utca régi lakói egyre fogyatkoztak, hol az ember, hol az asszony költözött ki a valaha takaros portákról a temetőbe, és mikor már mindketten kiköltöztek, idegenek jöttek a helyükre, népes, zajos pereputtyukkal.

Ilus néninek férje sem volt, egyetlen lánya, Zsuzska állítólag egy orosz katonától fogant a háború alatt. Emiatt szájára vette az egész falu, összesúgtak a háta mögött, ha boltba vagy templomba indult: – Nézd, ott jön a falu rongya! Pedig erről, ha valaki, ő igazán nem tehetett.

Nélkülözésben, de becsülettel nevelte Zsuzskát. Karácsonyra csak a lánykának került jelképes ajándék az erdésztől szánalomból kapott, legcsúnyábbként megmaradt fenyőfa alá. Egész évben várta azt a pillanatot, amikor meggyújthatta a pár szál gyertyát a fán, és a fények felragyogtak Zsuzska szemében. Erre az estére a templom távoli oltárfestményéről az ő szerény hajlékába költözött Jézuska, és bearanyozta kettejük estéjét. Ilyenkor érezte igazán, hogyan karolja, kötözi a szeretet az élethez, együtt voltak azok, akiket mindennél jobban szeretett: Jézuska és Zsuzska leánya.

Zsuzska éles eszű, szorgalmas tanuló volt, ösztöndíjat kapva egyetemet végzett, ahol szintén kitűnt a képességeivel, így nem csoda, ha idővel egy nemzetközi cég területi igazgatója lett. Ritkán járt vissza a faluba, mert örök billognak érezte azt, ahogyan velük bántak. Próbálta édesanyját magával vinni külföldre, de ő nem volt hajlandó otthagyni az egyre omladozóbb házikót.

Eleinte karácsonyonként még hazalátogatott Zsuzska, de aztán idővel már csak ajándékok érkeztek, az ölelések elmaradtak. Ilus néni mégis ugyanúgy várta a karácsonyestét, s gyújtotta meg a nagylelkű polgármestertől kapott fenyőfán a gyertyákat. A gyertyák sercegése közben mintha visszafordult volna az idő kereke, és ismét együtt lehetett Jézuskával és Zsuzskával. Közben folyton az ajtót figyelte, hátha Zsuzska tényleg betoppan rajta, eljön hozzá. Talán most már el is menne vele, ha hívná. De Zsuzska nem jött, már év közben sem.

Ilus néninek napról napra nehezebben esett a járás, csak meg-megállva tudott a ház mögötti fészerből fát becipelni a fűtéshez, néha az egyik jobb érzésű szomszéd segített ebben neki. Egyre kevesebbet mozdult ki, és egyre többet élt a múltban.

Idén is eljött a karácsony. Most érezte először, hogy már nem vágyik a gyertyák fényére, este mégis meggyújtotta a kanócokat: hátha elhozzák mindazokat, akiket ő annyira szeretett.

Két nap múlva találtak rá, holtan, gyanús lett, hogy nem mutatkozott a ház körül. Azt pletykálták a faluban, hogy halálra fagyott. Pedig Ilus nénit nem a fagyhalál vitte el, az arcán mosollyal halt meg, karácsonyeste eljött érte annyira vágyott Jézuskája.

Zalaegerszeg, 2020. december 20.