Szívemben dübörög a ma,
féltékenyen elhagyna.
Zavar a zavarom:
utolérem-e holnapom,
biztos, mi bizonytalan,
megszámolom önmagammal.
Tükör foncsorán lefolyik a jelen,
túloldalán emlékek fakulnak,
álmos köd a félelem,
üres ráma sík egén cúgban
kiégett szemek ásítanak szemtelen.
Mélyebbre vésni a mostant,
ráncok ne szántsák,
a homloklebeny alá,
ritkuló emlékezetem
sorra cserben hagy,
lötyög, tán sose volt jó rám.
Kapaszkodom karjaid hálójába,
szabódom szabadnak,
cet választotta menedék,
és közben sodródom az árral:
talán isten plántál
elbukott Jónást belém.
Zalaegerszeg, 2021. november 5.