Miért kínoz néma hiányod,
ha nem vagy velem?
Miért fáj szomorú magányom,
ha nem vagy velem?
Miért bánt az igaz szeretet,
magam magam miért nem lehetek,
ha nem vagy velem?

Legyél bárhol,
gondolatom csak téged kísér,
szelíden óvja lépted nyomát.
Utadból félre hajlik a fűszál,
ajkam csak érted mormol imát.
A múlt ködén keresztül,
mint törött üvegcserepekből,
próbállak összerakni:
egy mosoly, egy könnycsepp, a szerelmed, –
lassan érzem már sugárzó lényedet.
Magával ragad a varázs,
s testemet elönti a láz…

Hideg lett, elszállt a varázs,
agyamban is csak néhány esetlen szó,
mi téged imád:

Először voltam én,
aztán lettél te, végül mi,
s velünk halt az egész világ.

Celldömölk, 1992.