Átvirrasztott percek
faragják éji óráim
ingatag pillanattá.
Ernyedt tagokkal
egymáson szuszog
élő és lélektelen,
csak bennem feszül
felajzott ideggé életem.
Villanásnyi történelem,
elpattanó hegedűhúr
szél sodorta pendülése,
csendbe csorbuló
üveg lélekcsengettyű.
Hunyorgó csillagok, –
világ paránya vagyok,
az öröklét márványára
jelet nem karcolhatok.

Ölelj már magadhoz, felejtő álom,
a mindenséggel nem dacolhatok!

Zalaegerszeg, 2004. szeptember 2.