Te vagy a felem, ki nélkül
magház-lelkem védtelen,
mosolyom pőrén fénytelen,
támasz nélkül
csak himbál a félelem.

Valaha egyek voltunk,
mígnem sorsunk pengéje
tudatlan-akarva kettészelt.
S bár darabolt volna hétrét,
szeleteid gerezdjeimmel vegyültek,
a tálkában újra egyesültek.

Hiába őröltek zápult fogak,
martak petyhüdt gyomorsavak,
szipolyoztak kiélt bolyhok,
elmúlásod is felem volt.
Magjaink a földre hulltak,
szelíd humuszba simultak,
hetednapra ködfüggönyben
almát rejtő hajtást hoztak.

Zalaegerszeg, 2004. augusztus 14.