Varjút húz karóra,
közben márkás karóra
üti el kezén a perc feslett
pillanatát, s bár fess lett
frizurája új hulláma,
ágyelőként terül
el a manzárdban hullám a
csábos lábak lezserül
ejtett rajzolatára,
miközben gondolataim tára,
a parkettára maszatolt agyvelő,
kocsonyaként rángál
a hamis, a talmi, az ál-
képzetek ledéren vetkező-
vétkező táncára.
Utoljára még talán cára
e földi eszmélésnek,
majd kőszavak vésnek
örök pályát, üstökös-
magányba taszít a tökös
ragrím-végzet.

Zalaegerszeg, 2007. december 6.