Keresem,
mi sosem volt enyém,
hogyan kereshetném,
ha nem érintette tenyér?
Valójában őt keresem,
valójában őt keresem?
S ha ráleltem,
megtaláltam-e vajon,
vagy csak vakon
húztam sorsjegyet?
Saját talál-mány,
működik-e,
lelket belé hitem
lehel, párnán
dajkálom nyári estén
csillagtüll alatt,
pőre testét
hajlítom makacs
kontúrba, mintha valami
derengne. Szavait
innám a hajnali köd elől,
csak csendüljön,
még oly’ halkan is,
leheletbe veszőn.
Mikor majd a
holnap reggele
végleg marasztal,
lényed végtelen,
terített asztal,
már nem kereslek,
se szóval, se tettel,
se gondolattal,
kezed kezemben
hínárlakat,
oldhatatlan.

Zalaegerszeg, 2009. július 4.