Óvj,
mint gyöngyét kagyló,
kemény burokban,
életed árán is,
önző birokkal,
el nem múló
ragaszkodással,
még ha fáj is,
ha a másik
csak elmúlásod után
gyönyörködhet
gazdagságodban.
Ölelj,
puha bensődben
finom lélekkel,
fürössz élményeid tavában,
növessz tökéletessé,
tégy’ teljessé magaddal,
ne gondolhassak
a kalcithéjon kívülre,
vak szabadságba.
Oldozz fel,
én csak porszem vagyok,
láthatatlan, súlyos teher,
benned én már sosem
teljesedhetem
gyönggyé,
az évek végleg
konok magányba zártak,
kincseid leperegnek rólam,
a szívedig nem érhetek fel.
Maradok a gyöngy ígérete,
s veled együtt simulok
tengerfenék nászágyunk
ravatalára, jeltelen.
Zalaegerszeg, 2018. március 15.