Félálomba dőlten
öntik az utcai sorlámpák
fényeiket az úttestre,
vízcseppektől libabőrös korlát
nyújtózik a koszos
buszmegállóba meggyötörten,
munkások megfáradt arcán
az aludni készülő félhold
rajzol gúnyosan görbe
mosolyt, letörölve
a sovány reggeli maradékát,
talán egyedül ő lát
reményt, túlélni a fénylázt,
a többi beletörődve
hajtja fejét napigába,
titkon remélve,
a buszon alhat még kicsit,
mielőtt a gyárak elnyelik
estig, de azt se bánná,
akár mindörökre,
csak legyen végre
egy biztos vég ebben
a szűnni nem tudó öröklétben.
És ekkor egy macska
toppan a busz elébe,
fekete macska,
a sofőr ráfékez,
babonás, hát nem akarja,
többi kanyarján
a szerencse cserbenhagyja,
s egyként bólintanak rá az utasok:
ma reggel nem a megszokott
nap köszönt rájuk,-
kicsit én is velük vagyok,
kívánva nékik simogató
hétköznapi ünnepnapot.

Zalaegerszeg, 2018. július 9.