Hattyú nyakad kecsesen fölém hajol,
párádat finoman rám permetezed,
bőrödön a fények, mint rajzó csillagok,
kacéran bújnak, félénken intenek.
Mind mélyebbre merülök,
körülcsobogva ölelsz át,
s válik le rólam minden üszök,
mi rám égett hervadt délután.
Érintésed puha patyolat,
illatod idegszálaimon bogoz,
egyszerre keresztelsz magaddal
és oldasz fel bűneim alól.
Kezem után szám is kíván,
gutta cseppjeidet szomjazom,
s a vágy leomló hídján
megtérek, befogad méltatlan otthonom.

(Mi az?)

Zalaegerszeg, 2018. október 13.