Makacs ősz lesz hajad, tudom,
enyém is mállik már, ezüstösen,
és majd nevemet sem súgod,
elveszik valahol
egy meszes agylebenyben.
Kezedet fogom,
törődött, ráncos kéz,
de felette a tekintet
ugyanúgy simogat, mint rég,
két szemed mélyen ég,
kínálja szereteted.
Annyi mindent mesélhetnél még,
és a régi meséket újra,
miközben himbál az inas kéz
a deszkán, szilvásgombócot gyúrva.
Korholj tovább,
hadd legyek még nemesebb,
a végén úgyis megcirógatsz,
mint megkerült gyermeket.
Mikor rám nézel,
a részed néz vissza Rád,
és unokáid szemében
fénylik ugyanaz a ragyogás.
Nem csak a mai napon,
hanem amíg marasztal a lét,
és azon túl is:
bennünk tovább élsz!

Zalaegerszeg, 2019. április 9.