Az álmos égbolt
Elnyújtózott a dombokon
A tar rétekre
Üvegfelhők heveredtek
Ólomlábakon
Botorkált közöttük a megfáradt idő
Talán elfelejtette
Számon tartani a szétszéledt perceket
Az árnyak
Egészen a sötétig nőttek
Szürcsölve
Felitta őket az este
Jóllakottan
A résekben is elterpeszkedett
S szemlesütve
Zárta csöndlakatra a szender testet
Kívül rekedtem
Bennem nem oltotta ki a fényeket
Aggodalommal
Öleltem, mint utolsó mécseket:
Legyen miből
Hajnalt csiholni, kőből lángvöröset

S most itt lobogok minden napban
Azokban is, melyek már nem az enyém’
Tükröződöm az égboltra
S csillagokkal gyújtok új virradatra reményt

Zalaegerszeg, 2019. június 8.