Szépek és bolondok voltunk,
egymást ejtettük folyton foglyul,
körénk képzeltünk sűrű rácsokat,
amin majd a külvilág mocska fennakad.
Egymást őriztük, mint éber börtönőrök,
kiket hű rabukhoz örök rög köt,
s már nem láttunk a falakon túl,
ragyogásunk csendben bealkonyult.
Most itt ülünk ketten félhomályban,
árván, kiéhezve szabadságra,
engedsz, engedlek, felnövünk,
még az éjjel kéz a kézben megszökünk.
Zalaegerszeg, 2019. szeptember 20.