Ugye érzed, hogy lüktet bennem,
üt, ver, dobol fülemben
bordáim abroncsával zabolázott
szívem, s önti el a mámor
szertebugyogó ereim folyamán
testem minden titkos zugát,
hol bűneim rejtem, felejtem,
vágyaim rózsáját arcomra festem,
hol a képzelet is csak támolyog
sosem fontolt-boncolt gondolatok
értelmemre feszülő hálójában?
Ugye érzed, hogy rian, majd
folyik meg konokságom jege
kezed melegétől, mikor csitítasz
szélbe morzsolt napjaim után,
s hogy’ szenderedem el, fejem
öledbe hajtva, ajkamon hangod
pendítette altatódallal,
mondd, ugye érzed?

Zalaegerszeg, 2004. október 4.