Heves a nyár,
ne siesd el, anyád
is megmondta,
hisz’ az álmok nem hazudnak,
s már szabad Péntek,
szabad szombat,
mindent szabad Robinsonnak,
de ő térne már meg s haza,
csak ne lenne saját foglya,
bárcsak vásott kölyökként nyafogna
a biztos vajas kenyér után
az utolsó délután,
mikor még sután
nemet mondhatott volna
kurvára, drogra, alkoholra.

Heves a nyár,
fűtetlen’ is forró az ágy,
kivet, ha megveted,
hiába neveted
pucér seggű gyereked,
ahogy homokban hempereg,
órádon a homok lepereg,
percigéjű istenek
bálványán neon zizeg,
hidegfényű mécsese
reklámkereszt.
Sose bánd, holnap másik szeméthegy
dülledt szemű kiskakasa lehetsz,
papírtálcára rótt törvényeid
ismét fennen hirdetheted.

Heves a nyár,
utolsó nekigyürkőzése
az agglegényreménynek,
szusztalan dunyhaéjben
csak morzsát kefélhet
gallérjáról, gavallér múltjából
hányt a tűzre, s most hamuját
kotorja, hátha feléled.
Ellobbanó lázkévéje
rontást old sötétben,
ha hitből rakták kepébe, –
hitetlenül földre enyészik
üres kalásszal,
fosztott kamrával
fordul a télbe.

Zalaegerszeg, 2008. január 30.