Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter nagyszerű játékára
Kövek a zsebben,
dédelgetett kisfiúkavicsok,
egyre nehezülnek,
ahogy kabátod kopott
szövetébe mind több nyomot
gyalul a konok idő,
ráncnak ránca nő.
Kövek a zsebben,
átkarolt éjszakák
tóparti kagyló-kincsei,
szerelmed fiókmagány
homálya temeti,
helyette drágakő fityeg ujján,
hisz’ megérdemli
az édes nő, duplán.
Kövek a zsebben,
érvek tévedhetetlen
ellensúlyai,
minek szavakkal vallatni,
ha megcsörgetve
bárki meghunyászkodik.
Kövek a zsebben,
ólomöblű labdacsok,
utolsó terheként
elragadnak vak napod
sodrából,
más ég ölel már végre
hűs iszapfenékre,
nem perzsel többé
hazug csók.
Zalaegerszeg, 2008. augusztus 28.