… Nyiss tért, szárnyalj a fellegekbe,
sólymokkal cikázz az égen,
szabad tüdőd nem hiába született
végtelen légre…

bóbitás pihéink
nem emeltek magasba
vergődtünk lent a porban
és együgyű boldogságban
gondoltunk az égig
szárnyaltunk határtalan
egymásra kacagott tekintetünk
közben nem vettük észre
pelyheink tollakká serdültek
és emeltek tehetetlenül
a vágyott felhők közé
megdicsőült istennek
vájkálni a bizonyosságban
fentről vajon minden
ugyanolyan
komoly férfivá és nővé
értünk és értünk
már a tudás nyelvén
elhittük a szárnyalás
végeláthatatlan
mígnem a nap
megperzselte tollainkat
és szárnyaszegetten
aláhullott minden pillanat:
addig lehetsz igazán szabad
míg csak képzeled a vágyakat
ha beteljesülnek
már semmi sem lesz
ugyanúgy ugyanaz
a tudás vakká tesz
színes üveggyöngyökre
cseréltük romlatlan hitünket –
keresem régvolt tekinteted
úgy biztos
ha kimondatlanul szeretlek

Zalaegerszeg, 2018. május 31.