Helyem a világban
ágyam,
hol franciásan
tágas bútordarab,
hol keskeny szíjnyi
rét az ég alatt.
Hol csitri
homokvánkos,
mit majd a dagály
nyaldosva alámos,
hol monoton vonatablak,
mire vándor fejet hajthat,
megérkezve plüss heverő,
amin már sok ezer nő
és férfi ölelkezett,
mielőtt a hostelben
elnyújtózott nekem.

Helyem a világban
ágyam,
tévedhetetlen hely,
hol imára
kulcsolhatom két kezem,
mielőtt eldajkál az álom,
mielőtt újra rám törnek
lidércek, rontások,
hol magabiztos a feledés,
amíg ladikom
hajnalban partot nem ér.
Ha álmodok, ha nem,
másnap ugyanaz a Nap,
és mégsem,
soha nem fedd meg érte
gyakran
gyűrött fekhelyem.

Helyem a világban
ágyam,
ha megosztom veled,
az éjszaka már nem árthat,
éberen
őrizem a csodákat,
minden gondolat
továbbhajt:
mi bennem fogan,
benned ver gyökeret.
Nem eresztelek,
hisz szíved és lelked úgy reszket,
betakarlak karjaimmal,
s alélva még látom,
ahogyan meglelt világom
homlokodra pirkad,
aranyló glóriát fon.

Zalaegerszeg, 2018. június 16.