Ahogy a friss hó betakarja lépteid,
és puhán elrejti léted sorát,
úgy könyököl vágyam térdein
elébed, s omlik kontúrod után.
Hó felett csend inog,
fények tallóznak a fehér vetésen,
alatta kusza, járt nyomok,
hozzád tartó eltévelyedésem.
Elérlek, mert idővel
megrövidül a gyolcstakaró,
hiába rántod
magadra, már nem fedhet
egészen, mindenhol.
Megvagy, nem számítottam,
maradékunk az eszmélet,
az első pihénél megsúgtad,
ma éjjel velem és nélküled,
csupaszon bevégzed.

Zalaegerszeg, 2018. december 28.