Szirmokon új tavasz,
a hinta visszavár,
itt lóbált féltőn a nyár,
smaragd lombok alatt.
Erdőszélen küsz-patak
csacsogott, kibontott hajad
vidáman szélbe nyargalt,
létezésem elringattad.
Újra hellyel kínál
a kopott deszka,
s lesz, ki vigyáz:
kincseid el ne ragadja
a sóvár őszi köd.
Míg tart kötél karom,
ösztöneimmel beléd kapaszkodom,
álmaid csöndjén őrködöm.
(mezítelen talpaid az égnek
lecsukott szemeimben hajlataid égnek)
Zalaegerszeg, 2021. július 18,
