Gödröt ástak neked,
embermagány ládájába
rekesztettek,
fényfosztó föld alá
temettettek,
mégis mi lettünk
barátlan társtalanok,
szemünk könnyhártyája
fátyolossá homályosítja a Napot.
A vakító hó is
az északi erdőszegély
magányába húzódott,
bensőnk kétségbeesve
markolja minden
köztünk élő mondatod,
apaszthatatatlan szereteted,
ködbe fakuló alakod.

Zalaegerszeg, 2007. december 1.