a vers szavalva (előadja: Bányi Kriszta)

Piszkos tócsa vize fürdet,
kóbor ebek árnya kerülget,
hányadára jutok, ha marad
a harmincadból egy pillanat?
Mit flaszteron hagyok nyom,
csapás ugyan, de nem nyom
az égi latban, csak egérút a
kormos pirkadatban.
JamBuszom lekésem,
s mire elérem a késem,
már örökre kiraboltak
a vicsorgó tornépek.
Mondd, élnek-e még
romlatlan vigécek,
kik cédula nélkül is
megváltást ígérnek?
Kik utolsóként ítélnek,
megváltó hóhért
honnét remélnek?
Tovább dagad a tócsa,
de mióta forrás még mutatóba
sem fakad a betonon,
vállam felett megvonom:
eddig az ész,
azon túl Hermész rabol,
körítésként a kerítésnél
nyúzott macskafalka udvarol.
HolNap(,) hol sötétség
csacsog a gang alatti, kopaszon
virító bérház-színpadon.
Nénikék kötényben totyognak tova,
redőnylyuk-páholyban lesik,
mi az intimszférából leesik,
és csak esik, egyre esik…
az élet, a szín, a vonal.
Most már biztos:
idén sem lesz feltámadás!

Zalaegerszeg, 2008. április 10.