Sivalkodnak a gerendák,
a lángok egyre szorosabban ölelnek,
évszázadok rostjait zilálják,
elmorzsolva a szél szárnyán
pernyébe enyésznek.
A boltozat üszkös mutatóujját
az égre emeli, kiáltja: Isten
kiebrudaltatott, elfeledett!
Egy percre megáll a világ
bámészkodni, megriadva
csodatévő ima után
kutatjuk emlékeinket.
Igen, hiányozni fog, talán
majd újrafaragják,
és rohanunk tovább
a szüntelen kiáltásban,
de már nem halljuk,
hozzásiketültünk:
Isten rég elhagyta
e földet, eget.

(Mégis rátalálhatsz,
csodálatos szívedben,
nem hagyott magára
téged, csak bennünket,
gőgös, kegy-etlen embereket.)

Zalaegerszeg, 2019. április 18.