Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Látogatók!
Ma páratlan megtiszteltetésben lesz részük! Ma beléphetnek filmgyárunk, az Elképedt Képek eddig mások előtt még soha meg nem nyitott, huszonkilences ajtaján. Látják, itt díszeleg az ajtón a szám: 29! Alatta pedig az ajtó szinte eredeti fényében tündöklő, karcolások nélküli kilincse. Láthatják, én mindig igazat mondok, ezt az ajtót jó, ha párszor kinyitották az életben.
Hogy mit is rejt az ajtó? Ugye nem ismeretlen Önök előtt filmgyárunk legutóbbi sikerdarabja, a Nyalka huszonnyolcas? Nézők ezrei álltak tülekedve sorba a bemutatót megelőző, fázós őszi estéken, hogy jegyet szerezzenek rá! Férfiak százezrei vásároltak a film nyomán csákettákat, amit Tehetöm, a főhős viselt! És nők millió sírták nedvesre háromrétegű papírzsebkendőiket, eláztatva azokat és sminkjeiket! Igen, Hölgyeim és Uraim, nem csigázom Önöket tovább, Önök most belépést nyerhetnek a Nyalka huszonnyolcas születésének bölcsőjébe! Ebben a stúdióban forgatták a világhírnévre szert tett képkockákat! Lépésről lépésre megismerhetik, hogyan állt össze a nagy mű, hogyan finomították tökéletesre az alkotók, milyen apró trükköket vetettek be a még nagyobb látvány és hatás érdekében. Csak tessék, fáradjanak beljebb!
Belépve, az első tárlóban láthatjuk a film alapjául szolgáló mű, a Jurisich felmenője szerzőjének arcképét és a mű születésének körülményeit. A neve ellenére magyar gyökerekkel és személyigazolvánnyal rendelkező Thomas Anderssen éppen Kőszegen időzött egy, a világ és Európa létét fenyegető problémákat boncolgató konferencián, amikor összeállt a párhuzam a fejében: tulajdonképpen most is török időket élünk, csak most nem a török nyúz. Valójában nehezen lenne körvonalazható, hogy pontosan kikre is gondolt, határon innen és túl, szegényekre vagy gazdagokra, egyszálbelűekre vagy multikra, de a felismerés már önmagában is jelentős fegyvertény volt. Értik, fegyvertény, Kőszegen! A fennmaradt, első korrektúrája ez volt a műnek:
Jurisich Miklós Budán a szabadságról szónokol,
miközben Kőszeg várán török zászló honol.
Később az író javított mű(-)vén (ahogy korosbodott), mert Jurisich Miklós ahhoz, hogy Budán szónokoljon, fel kellett, hogy menjen Kőszegről a fő(nt)városba. A nagy út alatt nevének dicsfénye kissé megkopott, így a mű szövegzete az alábbira módosult:
Jurisich felmenője Budán a szabadságról szónokol,
miközben Kőszeg várán török zászló honol.
(Apró nüanszként jegyzem meg, hogy egyes nyomtatásokban Jurisics név szerepel, ami valószínűleg az író következetlen írásmódjából fakad. A pontatlanság végére valószínűleg az tett pontot, hogy Anderssen legyőzve lustaságát, utána nézett Koogel enciklikájában a helyes írásképnek.)
A kritikusok által oly’ sokat magasztalt és bírált mű a kivételes tehetségű forgatókönyvíró, Sokklappal Kevesebb figyelmét sem kerülhette el, rögtön lecsapott rá, és a szorult anyagi és egyéb helyzetben lévő Anderssentől megvásárolta a filmre vitel jogát. Azt is kikötötte, hogy a művet szabadon átírhatja, kiegészítheti. Hát, kérem szépen, meg is tette. Hogy eladható legyen a filmiparban, bele kellett írni egy bájos gyermeket. Eredetileg kutyára gondolt, de a XVI. században még nem voltak bernáthegyik rendszeresítve a magyar hadseregben, így maradt a poronty. Ugyanakkor a közélet viselt dolgain elszégyellve magát, az idealista hangzású szabadság szót száműzte a műből (nem is értette, hogyan maradhatott fenn az országban ilyen elszigetelten). A szöveg tehát eképpen alakult:
Jurisich felmenője Budán szónokol,
miközben Kőszeg várán török zászló honol,
csak a királyruhát látó kisgyermek,
ki őrség után kiáltva az apjához lohol.
Ehhez a remekműhöz igazán nem volt nehéz megnyerni rendezőként Adoma Nevemet, akinek első hívószavára a legkiválóbb színészek sereglettek a készülő film mögé. Olyan nagyságok mondtak igent a felkérésre, mint Pöttöm Kanna és Hüvelyk Kártyás, de a rég’ visszavonult Hamm Piperkőc is a kamerák elé gördült tolókocsin ismét. Izzadtságot nem kímélve forgattak, az éjt nappallá, a nappalt éjjé téve dolgoztak, ha kellett még a Napot is megállították. A megfeszített munka egy lopott, két órás szünetében az egyik rendezőasszisztensnek megakadt a szeme Marika, a vonzó dekoltázsú büféslány mellett a szövegkönyvön. Pontosan nem lehet tudni, hogy melyik asszisztens volt a kettő közül, mert utólag mindegyik magának vindikálta a történést, de a lényeg az, hogy rájött: nem szónokolhat Budán a felment felmenő, mert a szónoki emelvény Pesten van. Ezt a térképen is ellenőrizte. Még ott volt. Emellett arra is rájött az agyafúrt kisvállalkozó, hogy az ominózus királyi ruha, amit a mű felemleget, nem létezett, meztelenül sétált a király. Ami viszont nem létezik, azt nem is lehet látni. Tehát a királyi ruhát sem! Ami viszont nem létezik, azon át lehet látni, így a következő változásokat eszközölték a szövegkönyvön:
Jurisich felmenője Pest-Budán szónokol,
miközben Kőszeg várán török zászló honol,
csak a királyruhán átlátó kisgyermek,
ki őrség után kiáltva az apjához lohol.
Időközben Hüvelyk Kártyás is teljes mélységében magáévá tette a… szerepet. Szuperlatívuszokban beszélt a neki jutott sor(s)okról. Mindössze egyetlen változtatást kért, ami valljuk be, elég szokatlan volt tőle. Azt is csak azért, hogy drámai monológja még nagyobb benyomást gyakorolhasson a nézőkre. A „miközben” semleges, hivatalos csengése helyett a „lenn” leszakadó meredélye igazi csúcsponttá öblösülhetett ki férfias baritonján. Tudják, ez lett a filmnek az a pontja, aminek láttán megindul a női könnyek áradata.
Egy hónapon belül elkészültek a forgatással, és lázas sietséggel vetették bele magukat a vágási munkálatokba. Ekkor derült ki, hogy a felvételek rohamában elfelejtették felvenni azt a jelenetet, amikor a gyermek az apjához fut „Őrséget, Őrséget, önálló nemzeti parkot!” kiáltással. Sajnálatos módon az apát játszó, korosabb színész az utolsó forgatási napon elhunyt, így nem volt mód a pótforgatásra, a szövegkönyvben kellett átírni az ide vágó részt. Ez ellen Sokklappal Kevesebb érthető módon tiltakozott, mivel ezt tartotta forgatókönyve legdrámaibb pillanatának, de végülis hat Jäger és Marika kitartó fáradozása meggyőzte, hogy így is kellően feszült marad a légkör, az apa-fiú kapcsolat megéltségével eredményesen versenyezhet országunk romokban heverő vagyona. Ezek után a filmben így hangzanak el azok híres mondatok:
Jurisich felmenője Pest-Budán szónokol,
lenn, Kőszeg várán török zászló honol,
csak a királyruhán átlátó kisgyermek,
ki őrség után kiáltva a rontott falakra lohol.
A többit már maguk is ismerik, kedves Hölgyeim és Uraim. Világsiker, nagydíjak és lovagi kiskeresztek tömkelege koszorúzta a film útját, és még a legvitriolosabb kritikusok is csak annyit tudtak felhozni ellene szájukat elhúzva, hogy „Jó, jó, de miért nem a rontott falakon dobol az az egy szem, maradék kisdobos?”
Hát eddig tartott a nagy titok, kedves Látogatók! Most már nem lehet titok többé! Kérem, vigyék, terjesszék, hogy mindenki lássa, értse, s így élje meg e szűk hazában, ahol talán még tudják, ki volt Jurisich Miklós, az egyik első europán! Kérem, a kijáratnál vigyázzanak, alacsony az életszínvonal! A kilincset meg nem fogdosni, mert kopik!
Zalaegerszeg, 2007. október 1.
