A csend akár egy szekrény,
az ajtaja folyton tárva,
beléhullik minden lárma,
a külvilágtól megvéd.
Kopogtathatsz az ajtaján,
nem hív be, biccent talán
köszönésképpen, isten hozott,
fészkeld magad az ölembe,
ünnepnapra tartogatott
emlékeid karjaimban édesgesd.

A csend akár egy szekrény,
az ajtaja folyton zárva,
szíveden hiába mázsás málha,
nem könnyíti nehéz terhét.
Dörömbölhetsz az ajtaján,
elzavar, dühösen rád kiabál,
lármázni máshol tessék,
az eretnekként megeredő gondolatok
kiebrudaltatnak, nehogy sértsék,
mi büszkén ki nem mondatott.

A csend nem bútordarab,
benned van, örökké matat,
hol kényeztetve, hol korholva
gyógyítgatod vele önmagad.
A csend menedék és útirány,
békére lelni és mindig úgy járni-kelni,
hogy lelkedben ne tomboljon hiány:
csendben embernek megmaradni.

Zalaegerszeg, 2017. augusztus 9.