Vánszorgó repülő melírozza felettem az eget,
talán nem esik le, még dolga van, –
ablakain csüngnek kíváncsi szemek,
hogy rajzanak a hangyák alant öntudatlan.
Mert ami távoli, mindent megenged,
ugyan, kinek fáj a feltételezés,
baromból embert
faragni fáradtságos megismerés.
Tudom a repülőt,
szárnya van, de nem madár,
levegő tömi a tüdőt,
de a semmi sose fáj.
Miért a nemlét tudatosít,
és a hiány perzsel igazán,
miért a veszteség vésődik,
nem amikor megtalál?
Vánszorgó repülő melírozza felettem az eget,
mohón felettem a távolságot,
kétkedésem felitta az előítéleteket.
Mégis itt állok most éhesen és szomjasan,
vágyom megismerni a világot,
emberként ölelni minden szilánkot,
és magamba vésni: gazdagodtam.

Zalaegerszeg, 2019. június 22.